Képességek a sikeres mindennapokért – könyvbemutató és előadás


Az Erasmus+ program támogatásával elkészült szakmai kötet a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal Al Agenda pályázatának[1] keretében valósult meg. A kötet  csokorba gyűjtve kívánja erősíteni a minőségi életvitelhez szükséges készségek fejlesztését, beleértve a médiaműveltséget, fogyasztói – és pénzügyi ismereteket, környezeti műveltséget, egészségügyi ismereteket, valamint az érzelmi műveltség alapjait. A kötet további a munkaerőpiaci készségek erősítése.

A kötet szerzői(Barnáné Pintér Gizella, Fürstal Csenge, Gratzl Tünde, Kővágóné Szabó Enikő, Richter Ingrid, Surman Pál, Szekeres Tünde) és lektorai (Csordás Izabella, Kraiciné Szokoly Mária, Krekó Marianna, Reich Lilla).

A fiatalok, a fiatal felnőttek és a felnőttek képzése, nemcsak a munkaerőpiaci eredményességük tekintetében, hanem a minőségi életvitel eléréséhez is létfontosságú.

Az Európai Unió ajánlása szerint az alacsony szintű készségekkel, tudással és kompetenciákkal rendelkező felnőttek számára olyan lehetőségeket kell kínálni, amelyek egyéni igényeiknek megfelelően lehetővé teszik számukra az írástudás, a számtantudás és a digitális kompetenciák minimális szintjének elsajátítását illetve a munkaerőpiac szempontjából releváns, a társadalom életében való aktív részvételt lehetővé tevő, szélesebb körű készségek, tudás és kompetenciák megszerzését (A TANÁCS AJÁNLÁSA 2016/C 484/01). A kötet éppen ezért igyekszik ezen uniós elvárásnak is oly módon megfelelni, hogy a hét különböző témakör során a fiatal felnőtt – és felnőtt tanulóknak legyen lehetősége ezen készségek gyakorlására, így a szövegértés, a számolási, és a digitális kompetenciák alkalmazására a különböző feladatmegoldások során.

A szakmai kötet szerkesztőjeként a tananyagok csoportosításakor fontos szempont volt annak figyelembevétele, hogy a munkaerőpiaci és az azt támogató (pénzügyi ismeretek, médiaműveltség) tématerületek mellett a minőségi életvitelhez szükséges alapvető ismeretanyagok is megjelenjenek úgy, mint az érzelmi műveltség területén az egymással való kapcsolattartás vagy az egészséges táplálkozás alapvető szabályai. Nem utolsó sorban a saját környezetünk védelméért és fenntartásáért tett egyéni lehetőségeink felsorakoztatása, mint például a biohulladék kezelése. A kötet tartalomjegyzéke önmagában olyan hívószavakat képvisel (Hogyan válasszak bankot?; A pénzére vigyáz. És az adataira?; Ügyfélkapu; Netikett: Jelenlét a Facebookon – tényleg láthatatlan vagy?), amelyek önmagukban felkelthetik azon felnőttek és/vagy fiatal felnőttek érdeklődését, akik valamely tématerületen hiányosságot éreznek ismereteikben és /vagy el szeretnének indulni a mindennapokhoz szükséges aktuális képességeik felzárkóztatásában.

A kötet számításba veszi a tanulók előzetes tudását a bevont hét ismeretkör feldolgozásába, ezért a ráhangoló kérdésekkel célunk a rejtőző informális tudást előhívni, amelyre építkezve további, az adott témakörben releváns gyakorlati feladatokkal kívánjuk kompetenciáikat fejleszteni.

A szakmai kötet szerkesztésekor kiemelt törekvés volt az, hogy a fogalomtárral egyrészt pótoljuk, másrészt összesítsük azt az alapvető fogalomkészletet, amely a hét témakör során előfordult a szöveges ismertetőkben.

Másik fontos szerkesztési elv volt, hogy mind a hét témakörnél ugyanaz a struktúra jelenjen meg a tanuló előtt, vagyis először kapjon választ az alábbi kérdésekre:

  • Miről fog szólni a fejezet?
  • Milyen kérdésekre fog választ adni a fejezet?
  • Mire hasznosítható a gyakorlatban a fejezet?

Ezt követően kiemeljük a legfontosabb kulcsszavakat; a tanuló választ kap előre arra a kérdésre, hogy mire eljut az adott fejezetnek a végére, mire lesz képes. A szöveges ismertetőket mindig váltja egy képi vagy videós összefoglaló, majd a gyakorlati feladat(ok) következnek, amelyekben lehetőség nyílik, hogy a tanuló csoport a minta példa nyomán saját magára szabott feladatot tervezzen meg, és végezzen el. Így a javasolt szakmai tartalmak alkalmazása függetlenné válik a résztvevő szakmai ismereteitől, a korától, csupán a mindennapi életben szerzett jártasságai, valamint a szakmai anyag információi segítségével tudja saját életére vonatkozóan alkalmazni az új ismereteket, és készség szintjén beépíteni önmaga számára.

A szakmai anyagok lehetőséget biztosítanak a tanulónak önellenőrző kérdések megválaszolására, amely szintén támogatásként szolgál az új készségek elmélyítésére, valamint az önálló tanulás keretein belül a saját tudás ellenőrzésére. Célzottan beépítettünk olyan elemeket (Otthoni feladat; Tudj meg többet), amely azonnali plusz információhoz juttathatja a fiatal felnőtt és felnőtt tanulót, ha ismereteit bővíteni szeretné a kurzus kereteken kívül.

A szakmai kötet tartalmi egységeinek tanulmányozása nem csak formális oktatási környezetben, hanem önálló tanulási lehetőségként is felhasználható. Ajánljuk nem csak felnőtt tanulóknak, hanem olyan fiataloknak és fiatal felnőtteknek is, akik a gyorsan változó világhoz szükséges alapvető ismereteiket szeretnék frissen tartani, hiszen a minőségi életvitel egyik alapvető attitűdje a változásokhoz való rugalmas hozzáállás.

A szakmai kötet elérhető és letölthető a https://kepesleszek.hu oldalon.

A kötet szerkesztője

Dr. D. Babos Zsuzsánna, PhD.


[1] „Felnőttkori tanulás európai cselekvési tervének bevezetése a megújult prioritások alapján – a Nemzeti Koordinátorok támogatásával” című 101051451 azonosító számú AL Agenda Hungary pályázat.

Have any Question or Comment?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Laczkó Péter Laczkó Péter Laczkó Péter Laczkó Péter